Fényvarázs dekorációs üveg felhasználásával

Ahhoz, hogy egy környezet barátságos és meghitt hangulatot árasszon, nem csupán a színekre, bútorokra kell odafigyelni. Tény, hogy rengeteget hozzátesz a hely kinézetéhez az, ha az emberek igyekeznek harmóniát teremteni a berendezések és az árnyalatok között, azonban ezen kívül figyelni kell arra is, hogy mennyire világos az adott tér.
A túlságosan sötét, komor helyiségek nagyon nyomasztóak tudnak lenni, kifejezetten negatívan hatnak a közérzetre, hangulatra. Nem ritka, hogy bizonyos helytelen megoldások még az ingatlan értékét is rossz irányba befolyásolják, ezért mindenképp megoldást kell találni arra, hogy világosabb legyen a hely.
Előfordulhat, hogy nem igazán van lehetőség arra, hogy nagyobb nyílászárók kerüljenek beépítésre, de alapvetően ez óriási vállalás is, elég csak a bontásra, illetve az ezzel járó feladatokra gondolni. Létezik ennél sokkal egyszerűbb és hatásosabb alternatíva, mégpedig a dekorációs üvegek, amik megfelelő megvilágításával rengeteget lehet javítani a környezet hatását, hangulatán.
Üveg, mint fényvisszaverő felület
Az üvegnek számos pozitív tulajdonsága van, amelyek közül mindenképp ki kell emelni a fényvisszaverő felületen, amellyel könnyedén lehet orvosolni a sötét, komor helyiségeket. Ez a tulajdonság lehetővé teszi, hogy akár a természetes fényt is lehessen maximalizálni.
Például, ha a konyhában beáramlik a természetes fény a nyílászárókon keresztül, a dekorációs üveg hátfal tükörként funkcionálva megsokszorozza azt. Az égbolt fénye, vagy a napsugarak visszaverődnek a felületről, szétterjednek a helyiségben, amitől az nyitottabb és világosabb lesz. Érdemes ezt a lehetőséget kihasználni, hiszen teljesen más hangulatot lehet elérni, amelytől az embernek sokat javulhat a közérzete.
Értelemszerűen egy világosabb, barátságosabb helyiségbe sokkal szívesebb tartózkodnak, akár tovább is. A dekorációs üveg a leghatékonyabb és legkényelmesebb opciót kínálja az ingatlan körülményeinek javításához.
Mesterséges fény terítése
A dekorációs üveg azért is jó választás, mert a mesterséges fény is kiteljesedhet általa. Amikor az egyén esténként a mesterséges világításra támaszkodik, a spotlámpák vagy a mennyezeti lámpa fénye visszapattan az üveg felületéről, ezáltal egyenletesebben lesz elosztva a fény a helyiségen belül. Nincsenek zavaró sötét sarkok vagy árnyékok, amelyek miatt esetleg kiegészítő világítást kellene alkalmazni, ráadásul így is garantált a tágas benyomás.
Optikai illúzió dekorációs üveggel
Az optikai illúzió nagy segítséget jelent a szűk terek hátrányainak megszüntetéséhez. Az üveg tükröződő felülete képes megkétszerezni a teret, ezért olyan kicsit, mintha a falon túl is folytatódna a helyiség. Az optikai illúzió azonnal tágas érzetet kelt, és ehhez semmilyen speciális kivitelezésre nincs szükség. Gyakran az egyszerű dolgok azok, amik hatékonyan segítenek orvosolni egy ingatlan negatívumait. A dekorációs üveg tökéletes példa erre, amellyel érdemes tervezni, mert a tágas terek mellett még esztétikailag is jól mutat a helyiségen belül.
Sokféle megoldás létezik az üveggel kapcsolatban, a végeredménynek kizárólag a fantázia szabhat határt. Maximálisan partnerek vagyunk az ötletek megvalósításában, igényes dekorációs üvegeinkkel kihozhatja a legjobbat a térből.
Weboldalunkon több korábbi referenciáinkról is láthat fotókat, amelyekből akár ihletet is meríthet. Ha szeretne kérdezni, vagy ajánlatra lenne szüksége, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.